Azon kedves ügyfeleink, akik a jelenleg érvényben lévő szerződés szerinti szolgáltatást veszik igénybe, 2012. január 2-ig a szerződésben rögzített feltételekkel vehetik igénybe a szolgáltatás, majd 2012 január 2.-át követően lehetőségük nyílik igénybe venni megújult szolgáltatásunkat. További információk: ugyfelszolgalat@hbe.hu
Hungária interaktív CHAT és SZIGNÁL szolgáltatási rendszer
Tisztelt Ügyfelünk ezúton tájékoztatjuk Önt Társaságunk interaktív CHAT és SZIGNÁL szolgáltatási rendszerének működéséről.
Szolgáltatásunk célja, hogy naprakész információkkal segítsük munkájukat a tőzsdei kereskedés illetve devizakereskedelem műfajában. Az online kereskedés egyre népszerűbb, mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások körében is. Interaktív CHAT és SMS-SZIGNÁL szolgáltatásunkkal információkat és konkrét devizakereskedelmi szignáljelzéseket biztosítunk ügyfeleink részére. A szolgáltatás alapvető célja és feladata, hogy döntéstámogató eszközként funkcionáljon ügyfeleinknek. Az SMS SZIGNÁL illetve a CHAT szolgáltatás együttesen vehető igénybe, a két felület egymást segítő funkcióként működik.
A CHAT felületen társaságunk magas szakmai tapasztalatokkal rendelkező munkatársai piac specifikusan állnak ügyfeleink rendelkezésére.
Az SMS formában ügyfeleinknek megküldött kereskedési szignál jelzéseket a CHAT felületen folyamatosan nyomon követjük, illetve monitorozzuk. Ezáltal ügyfeleink abban az esetben sem maradnak le egyetlen piaci eseményről, szignál jelzésről sem, ha a felhasználó mobiltelefonjára általunk küldött kereskedési szignált nem vette észre vagy nem sikerült kézbesíteni.
A CHAT szolgáltatás célja, az SMS szolgáltatáshoz hasonlóan a Felhasználó befektetési döntésének támogatása, azáltal, hogy a CHAT szolgáltatás segítségével a Felhasználó bővebb információkat szerezhet a kapott SMS jelzésekkel és a piacokkal kapcsolatban. Azon pénzügyi eszközök pozíciói, amelyekről SMS-ben a Társaság jelzéseket küldött, a CHAT felületen, nyomon követhetők.
A Társaság által biztosított CHAT felület közös ablakában minden felhasználó számára elérhetőek a hozzászólások; a privát ablakban privát beszélgetések lefolytatására van lehetősége a Felhasználónak a Társaság moderátorával. A Társaság felhívja a Felhasználó figyelmét arra, hogy a Társaság moderátora a CHAT felületen sem a közös, sem a privát ablakban nem közölhet a Felhasználóval a Felhasználó értékpapírtitka körébe tartozó adatokat, azok közlésére kizárólag az Üzletszabályzat szerinti ügyfél azonosítást követően telefonon, vagy személyesen van lehetőség.
A Társaság felhívja a Felhasználó figyelmét arra, hogy a CHAT felület közös ablakában megjelenő beszélgetéseket a CHAT felületen tartózkodó valamennyi Felhasználó látja, így a Felhasználónak a saját értékpapírtitka védelme érdekében tartózkodnia szükséges az értékpapírtitok körébe tartozó adatok, információk megadásától.
A SZIGNÁL illetve CHAT szolgáltatást kizárólag a Hungária Értékpapír Zrt.-nél számlával rendelkező ügyfeleink vehetik igénybe, további alapfeltétel a nemzetközi deviza és CFD keretszerződés megléte.
Termékcsoportok:
1. csomag devizapárok FX
(az előfizetési díj tartalmazza a szignál jelzéseket SMS formájában mobiltelefonra, illetve a CHAT szolgáltatást)
A csomagban szereplő termékek az alábbiak:
A csomag havi díja: 50 EUR/ HÓNAP
2. csomag CFD indexek termékcsomag
(az előfizetési díj tartalmazza a szignál jelzéseket SMS formájában mobiltelefonra, illetve a CHAT szolgáltatást)
A csomagban szereplő termékek az alábbiak:
A csomag havi díja: 40 EUR/HÓNAP
3. kombinált csomag
(devizapárok FX, CFD indexek)
(az előfizetési díj tartalmazza a szignál jelzéseket SMS formájában mobiltelefonra, illetve a CHAT szolgáltatást)
A csomagban szereplő termékek az alábbiak:
A csomag havi díja 80EUR/ HÓNAP
Társaságunk, minden hónap utolsó munkanapján terheli meg a Megbízó EUR deviza számláját.
Az igénylő felelőssége, hogy a szolgáltatások díja a terhelés időpontjában a számláján rendelkezésre álljon. (bővebb információk lásd: hatályos kondíciós lista, www.hbe.hu)
A szolgáltatás díjának megfizetését az alábbi Számlaszámra teheti meg:
EUR:
Unicredit Bank Zrt: HU07 10918001-00000003-76500038
Megjegyzésben - közleményben - kérjük, tüntesse fel: Nevét; Ügyfélkódját; illetve a CHAT szót
(ügyfélkód = Hungária Értékpapír Zrt-nél vezetett Értékpapír Számla száma - négyjegyű)
Pl.: TESZT IMRE;5434;CHAT
1. A margin követelmény illetve a Lebegő pozíció egyenlegének összege soha ne haladja meg az összes tőke 15%-át a nyitott pozíciók vonatkozásában.
2. Amennyiben elérte 15%-ot ne nyisson új pozíciót a biztonságos money management érdekében.
3. Amennyiben egyenlege elérte a margin-, illetve lebegő pozíciók tekintetében az összes tőke 15%-át, még akkor sem célszerű új pozíciót nyitni, ha újabb belépési pontot lát valamely termékben.
4. A kereskedés során előfordulhat, hogy egy pozíciót több napig is tartani kell, ezért van rendkívüli fontossága a money managementnek.
Szignál típusok:
1. EUR/USD belépés LONG pozícióba (ez a jelzés azt jelenti, hogy a kereskedési stratégia alapján lehetősége van a felhasználónak az adott termékben vételi pozíciót nyitni, figyelembe véve az alapvető kereskedési szabályokat lásd: IV pont)
A LONG pozícióba mindaddig be lehet lépni, míg ellentétes jelzés nem érkezik. A pozícióból bármikor ki lehet lépni, de legkésőbb akkor érdemes, ha a pozícióra ellentétes irányú jelzés érkezik.
2. EUR/USD kilépés LONG pozícióból (ez a jelzés azt jelenti, hogy a kereskedési stratégia alapján a korábban megnyitott LONG pozíciót érdemes zárni, ez a jelzés pusztán kiszállási jelzés és nem beszálló) újabb belépés az adott terméknél abban az esetben ajánlott, ha az üzenet szövegében a BELÉPÉS szó szerepel
3. EUR/USD belépés SHORT pozícióba (ez a jelzés azt jelenti, hogy a kereskedési stratégia alapján lehetősége van a felhasználónak az adott termékben eladási pozíciót nyitni, figyelembe véve az alapvető kereskedési szabályokat lásd: IV pont) SHORT pozícióba mindaddig be lehet lépni, míg ellentétes jelzés nem érkezik. A pozícióból bármikor ki lehet lépni, de legkésőbb akkor érdemes, ha a pozícióra ellentétes irányú jelzés érkezik.
4. EUR/USD kilépés SHORT pozícióból (ez a jelzés azt jelenti, hogy a kereskedési stratégia alapján a korábban megnyitott SHORT pozíciót érdemes zárni, ez a jelzés pusztán kiszállási jelzés és nem beszálló)
Megjegyzés:
A szolgáltatás során PROFIT limit, illetve STOP limit előzetesen nincs meghatározva, ezt a felhasználó dönti el figyelembe véve az alapvető kereskedési szabályokat és saját kockázatvállalási hajlandóságát.
Kockázati felhívás: a múltbeli eredmények nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. Az FX és CFD termékekhez magas kockázat és tőkeáttétel párosul mely kockázat nem mindenki számára elfogadható mértékű. Éles kereskedés megkezdése előtt kérjük, részletesen tájékozódjon a kereskedési feltételekről.
Amennyiben ügyfelünk az interaktív Chat és Signal szolgáltatási rendszert nem kívánja igénybe venni a következő hónaptól akkor tárgyhónap utolsó munkanapját megelőző 5 munkanapon belül felmondási igényét jeleznie szükséges társaságunk felé. A lemondás módja, hogy ügyfelünk-társaságunk részére elektronikus úton az MNY09 nyomtatványon jelzi lemondási igényét.
Nyomtatvány letölthető az alábbi linken:
http://www.hungariaertekpapir.hu/ugyfeltajekoztatas/letoltheto-nyomtatvanyok/
A nyomtatvány kérjük, az alábbi címre szíveskedjen elküldeni:
Amennyiben Ügyfelünk nem jelzi felmondási igényét a megjelölt időintervallumban, társaságunk automatikusan terheli az Ügyfél számláját a következő havi szolgáltatási díjjal.
Sikeres kereskedést kíván a Hungária Értékpapír Zrt.
Tájékoztatjuk, hogy befektetési döntéseit Ön a saját kockázatára, felelősségére hozza meg, így azokat a saját körülményei, illetve további információk mérlegelése nélkül a jelen jelzésre alapozni kifejezetten nem javasolt!
Az SMS szolgáltatás az adott szolgáltatási csomag vonatkozásában a Társaság által előre meghatározott pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó jelzések kiküldését foglalja magában, mely jelzések alkalmasak arra, hogy a Megbízó befektetési döntéseit támogassák, ám önmagukban befektetési döntésként nem értelmezhetőek, illetőleg nem alkalmazhatóak. A szolgáltatás igénybevételével hetente átlagosan csomagonként 3 jelzés kiküldésére vállal kötelezettséget a Társaság.
A pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó jelzések kialakítása során a Társaság - a befektetési vállalkozásoktól elvárható szakértelmét is felhasználva - törekszik arra, hogy valamennyi jelen szolgáltatást igénybevevő ügyfele számára alkalmazható jelzést alakítson ki, azonban a szolgáltatást igénybevevő Ügyfélnek figyelemmel kell lennie az alábbi körülményekre.
Az SMS szolgáltatás nem egyedi jellegű, azaz a szolgáltatást igénybevevő valamennyi ügyfél részére ugyanaz a jelezés kerül megküldésre, így a jelzés felhasználásáról, vagy annak elvetéséről az Ügyfél az egyéni körülményei - különösen, de nem kizárólagosan a rendelkezésére álló pénzügyi eszközök, a kockázatviselő képessége, és hajlandósága, a jelenleg nyitott pozíció, a rendelkezésre álló fedezet - mérlegelését követően szükséges döntenie.
Tájékoztatjuk, hogy a pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó jelzések nem minősülnek a Társaság által megfogalmazott kereskedési javaslatnak, befektetési tanácsnak, pénzügyi, vagy piaci elemzésnek, vagy egyéb tanácsnak. A pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó jelzés felhasználásáról, vagy elvetéséről az Ügyfélnek szükséges döntenie, és a döntését követően az adott ügylet megkötése érdekében a szükséges lépéseket és nyilatkozatokat megtennie.
Árfolyam (Rate) - Egy deviza másik devizában kifejezett ára.
Azonnali árfolyam (Spot price/rate) - Az az árfolyam, amelyen a devizával jelen pillanatban az azonnali piacon kereskednek.
Bázisdeviza - Az a deviza, amire a pozíció zárásakor minden tranzakció át kell váltani.
Befektetési alap - Befektetési alapkezelő által működtetett vagyontömeg. Cél a minél magasabb megtérülés biztosítása a befektetési jegy tulajdonosainak. Befektetési terület szerint megkülönböztethetünk ingatlan és értékpapír alapokat, technikailag pedig nyílt, és a zárt végű alapokat.
Befektető - Az a személy, aki a befektetési szolgáltatóval, befektetési alapkezelővel, árutőzsdei szolgáltatóval, vagy más befektetővel kötött szerződés alapján saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac, illetve a tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja.
Bika piac (bull market) - Általánosan emelkedő árak tartós időszaka.
Blue Chip - Eredetileg az IBM (innen a Blue) részvényeit hívták így, ma a tőzsdék leglikvidebb (mindig nagy forgalmú), és legnagyobb kapitalizációjú papírjainak gyűjtőneve. Szűken értelmezve a BÉT-en a következők: Mol, OTP, Richter.
BUX - A budapesti részvénypiac mozgását jellemző mutató, 1992-ben indították, bázisértéke visszamenőleg 1,000 ponton került meghatározásra 1991. január első kereskedési napjának árfolyamain.
CFD - A "Contract for difference" rövidítése, amely számos pénzügyi piac termékeire teszi lehetővé a spekulációt (esés és emelkedés esetére is). Ennél a terméktípusnál (eltérően a tradicionális kereskedéstől) a vevő nem válik semminek a tulajdonosává (részvény, olaj, gabona, deviza) és a nagy tőkeáttétek lehetővé teszik, hogy kis tőkével nagy pozíciókat nyissunk. Természetesen ez igen magas kockázatot is jelent.
Chart - Olyan árfolyamdiagram, aminek segítségével vizuális módon követhetjük az árfolyamváltozásokat. Többféle nézetben tekinthetjük meg a chartunkat.
Chat - Kommunikációt lehetővé tevő csevegő protokoll, melynek segítségével emberek egy időben, különböző témákban, illetve „csatornákon" kommunikálni tudnak.
Daytrader - Olyan spekuláns, aki a megnyitott pozíciókat még ugyanazon a kereskedési napon lezárja.
Devizakereskedés (Foreign Exchange) - Egy deviza vétele vagy eladása egy másik ellenében.
Egy megbízás törli a többit (One Cancels the Order OCO) - Egy olyan dupla megbízás, mely egy limit és egy stop megbízást tartalmaz egyszerre. Amennyiben az egyik megbízás teljesül, úgy a másik automatikusan kikerül a rendszerből.
Eladás (Short) - Adott mennyiségű deviza eladása úgy, hogy a tranzakció időpontjában a deviza nincsen az eladó birtokában. Az eladás általában árcsökkenés reményében történik.
FX (Foreign Exchange) - Az FX termékek, devizapárok, melyek rátáinak ingadozására (esésére és emelkedésére) spekulálhat a befektető. A fizikai valuta világából is ismert "spread" (vételi és eladási oldal közötti különbség) a nagyobb valutapároknál (pl.: USD/EUR, GBP/CHF, stb.) mindössze néhány pont (tipikusan néhány tízezrede az árfolyamértéknek).
Infláció - Az általános árszínvonal folyamatos emelkedése, amely a vásárlóerő csökkenésével jár együtt.
Központi bank - Az országok fő szabályozó bankja. A központi bankok elsődleges feladata általában a monetáris politika kidolgozása és végrehajtása.
Lebegő pozíció - Azon korábban megnyitott pozíciók összessége melyek még lezárásra nem kerültek.
Lezárás - Korábban megnyitott pozíciót ellentételező vagy lezáró tranzakció.
Likviditás - A piac azon képessége, hogy nagy tranzakciókat is el tud fogadni.
Limitáras megbízás (Limit order) - Deviza meghatározott áron - vagy jobb áron, ha lehetséges - történő vételére vagy eladására adott megbízás.
Long pozíció: egy adott instrumentum vételére irányuló befektetői döntés.
Loss - Veszteség.
Lot - Kötésméret.
Margin - Az ügyletek elszámolásának biztosítékaként a pozíció nyitásakor letétbe helyezendő összeg.
Medve piac (Bear market) - Általánosan csökkenő árak tartós időszaka.
Moderátor - Az a személy, aki útmutatást nyújt, valamint irányítja egy közösség beszélgetését.
Money management - Olyan szakmai döntésben segítséget nyújtó mechanizmus, amely mindenkor biztosítja, hogy a számlán rendelkezésre álló összegnek - kockázattal súlyozott - megfelelő méretű pozíció legyen csak nyitva, biztosítva az ügyfél kockázati szintjének mértékével.
Nyereségrealizálás (Profit Taking) - Pozíció lezárása a profit kivétele érdekében.
OTC piac (Over the counter market) - Tőzsdén kívüli értékpapír piac, amelyre a tőzsdei forgalomnál jóval enyhébb szabályok vonatkoznak. A tőzsdén kívüli, azaz bankközi piacon többnyire devizakereskedés zajlik.
Pip - A deviza vételi és eladási árfolyamának legkisebb egységnyi változása. A legtöbb deviza esetén az árfolyam negyedik tizedes helyét jelöli.
Profit - Nyereség.
SMS - Telekommunikációs adathordozón érkező rövid szöveges üzenet.
Spread - A deviza vételi és eladási ára közötti különbözet.
Tick - A lehető legkisebb árfolyam-elmozdulás, akár felfele, akár lefele.
Tranzakció - Megbízás teljesüléséből adódó devizavétel vagy eladás.
Vételi pozíció felvétele - Részvény, árucikk vagy deviza megvétele befektetés vagy spekuláció céljából.
Volatilitás - Egy instrumentum árának adott időszakra várt ingadozásának a mértéke.
Tervezett indulás 2012.01.02.